Felvételizünk.Gondolatok tömkelege tódul a fejembe.Saját életutam kezdete,ha másképp indult volna,sok ha és talán.
Nem jártam egyetemre,nem tudok idegen nyelveket,nem tudom milyen egy diploma munkát megírni,vagy angolból megszerezni a felsőfokot.És nem vagyok rá büszke,DE oly korban voltam fiatal,hogy a nagy öregek a komoly értéket a szakmunkában látták. Szakmunkás családban nőttem fel,nálunk nem volt gond ha egy villanykörtét be kellett csavarni.Bezzeg ha orvosra ügyvédre volt szükség …még a látóhatáron sem.Sokáig hittem azt hogy valami nagyon fontos kimaradt az életemből,neheztelve a felmenőkre akik persze csak a legjobbat akarták. Persze szép lassan beláttam hogy tényleg valami nagyon fontos kimaradt az életemből,függetlenül attól hogy nagyon jó szakmám van,és csak hálás lehetek ,hogy most nem egy állás nélküli diplomás vagyok.
És akkor itt a dilemma …mi lesz jó a gyereknek? Nagy a verseny,mindenki főiskolára egyetemre szánja az utódot. Mennyit ér ma egy diploma?Ami ma keresett az holnapután telített.És persze ott van az a bizonyos boldogság faktor.
És akkor felvételizünk,keressük az utat.
Láz nélkül:-)))
